imglogo2Pályázati kiírás 2016

Ifj. Márkus Gábor Alapítvány a Magyar Triatlonsportért kuratóriuma pályázatot ír ki magyar állampolgárságú triatlon sportolók részére.

 

markus gabor

 

Pályázat feltételei: Pályázhat minden olyan 23 év alatti sportoló, aki 2016. naptári évben volt 23 éves, vagy annál fiatalabb. Továbbá aki eddigi sportmunkája alapján komoly nemzetközi eredmény elérésére képes az elkövetkezendő évben, években.

Pályázat tartalmazza: a 2016-ban és akár korábban elért eredményeket, az eddigi pályafutást, a célokat, valamint a pályázati összeg felhasználásának megjelölését.

A nyertes pályázó vállalja: az alapítványt 2017-ban, mint egyik támogatóját feltünteti minden lehetséges alkalommal, illetve az alapítvány emblémáját elhelyezi a versenyruházatán. Személyesen részt vesz a díjátadó ünnepségen.

Pályázatok benyújtási határideje: 2016. november 15.

Pályázatok benyújtásának módja: A pályázatokat elektronikus úton, az alábbi címre kérjük küldeni: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Tiszaújváros, 2016. október 26.

Márkus Gergely
Kuratórium elnöke

 

  • TVK-MALI Triatlon Klub
  • Telefon: +36-49-540-094
  • Fax: +36-49-540-095
  • Teleki Blanka u. 6.
  • Tiszaújváros
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • 3580 Magyarország
  • Információ:
  • Edzéssel kapcsolatos információk: 30 - 645 27 45
  • Úszásoktatás: 30 - 622 52 65